Miért van szükséged egy nagyon jó ERP csapatra ügyfélként?

Sok ügyfélnél látom azt, hogy kezdetben így gondolkodnak: “Majd jön az ERP beszállító és megoldja a bevezetést! Mi ezért fizetünk nekik.”
               Sajnos egy ilyen hozzállás nem biztosítja maradéktalanul J az ERP projekt sikerét.

Vegyük észre, hogy az esetek igen nagy részében a szoftver már jórészt kész van, a bevezetést pedig külső erők nem tudják elvégezni, csak támogatni tudják azt.
A bevezetés egy belülről jól összerakott, elkötelezett csapat nélkül nem valósítható meg, mivel a beszállítónak nincs autoritása a csapat felett és nem tudja elérni azt, hogy egy feladat megvalósítására a belső csapat és az adott emberek jelentős munkaórát áldozzanak rá és így létrejöjjön az átalakulás.

Az ERP szoftver bevezetése egy tanulási folyamatot feltételez, aminek a végén a fő cél, az hogy az ügyfél csapata elkezdi napi szinten használni a szoftvert.

Szóval az ügyfél oldalán (is) kritikus sikertényező a jó csapat megléte!

Ideális esteben már az ERP szoftver kiválasztása során is fontos szerep jut a csapattagoknak, jó ha részt vesznek a konkrét célok és célkitűzések meghatározásában is.

 

Néhány tipp egy sikeres csapat összeállításához

  • Törekedj arra, hogy egy 4-7 fős létszámú ütőképes csapatot alakíts ki. Ha  ennél többen vannak a csapatban, akkor túl nagy lesz a csatazaj, veszélybe kerül a hatékonyság.
  • A csapattagok legyenek megbecsült tagjai a céges közösségnek, legyenek hatékony kommunikátorok, akik kellően átlátják azt, hogy mi történik a cégben. A múlt hónapban felvett kolléga nem fog csodákat művelni, érdemben nem tud hozzátenni a dolgok menetéhez.
  • Fontos egyértelműen meghatározni a felelősségi köröket az erősségek, a céges folyamatok és a tapasztalat alapján. Egyértelmű kell legyen, hogy ki melyik résztevékenységért felel (ami sokszor egybeesik egy vállalati folyamattal, illetve a szoftver egy moduljának bevezetésével).
  • Építs be a csapatba fiatalabb kollégákat is. Ők hamarabbb képesek új perspektívába helyezni a dolgokat - ráadásul ha még ha lelkesek is - elő tudják segíteni a gyorsabb változást. Ők többnyire jobb barátságban vannak a számítógépekkel, hamarabb rászoknak a digitális folyamatokra.

 

Ki legyen a csapatban?

Egy erős ERP-projektcsapatban jelen kell legyen a vállalkozás minden területének egy-egy képviselője, példáúl az alábbaik szerint:

  • Gyártás/szolgáltatás/kereskedés – a cég profilja alapján a legfontosabb tevékenységi terület
  • Könyvelés
  • Beszerzés
  • Értékesítés
  • Háttérfolyamatok: IT, autópark, karbantartás, raktározás, HR.

Minden csapattag felelős azért, hogy az általa képviselt területen tesztelje és validálja a munkafolyamatokat, illetve visszajelzést hozzon, hogy az adott területen milyen problémák és ígények merültek fel.

Emiatt fontos, hogy olyan emberek legyenek a csapatban akik operatív ismeretekkel rendelkeznek, valamint erős kommunikációs készségük van.

        A kommunikáció a kulcs az egész projekt során, mert csak így lehet azt biztosítani, hogy az adott részleg kellően képviselve lesz (visszajelzést tud adni a bevezetés üteméről és az előjött problémákról).

 

Kiemelten fontos: kell egy kiváló projekt menedzser!

A projekt szempontjából létkérdés, hogy az ügyfél oldalon (is) legyen valaki, aki kézben tartja a dolgokat. A cél az, hogy határidőre, a költségkereten belül megvalósuljon a bevezetés úgy, hogy a cég eléri a kitűzött ERP célokat.

A jó projektmenedzser legfőbb ismérvei:

  • szervezett: kézben tartja a bevezetés részleteit, az átfogó képtől egészen a a finom részletekig,
  • pontos: ő adja meg a projekt ritmusát és tartatja be a határidőket,
  • átláthatóságot biztosít:  mindig naprakész információi vannak és nyitottak a csoport ötleteire,
  • kitűnően kommunikál: rendszeres kommunikációt biztosít (pl. heti gyűlés, összegzések), hatékonyan kezeli a felmerülő kihívásokat.
  • kulcsszerepe van az ERP beszállítóval való kommunikációban.

Mi a soft4biz-nél SPoC-nak nevezzük a projekt menedzsert, ez egy angol mozaikszó, ami méginkább kihansúlyozza a projektmenedzssr fontosságát.
Ő a Single Point of Contact (egyetlen kapcsolódási pont), vagyis ő az aki az ügyfél oldalán az “abszolút igazsság” birtokában van, nem ad ellentmondó információkat az ügyfél oldaláról és egyben átlátja a teljes projektet.


A soft4biz mint ERP beszállító igyekszik mindent megtenni, hogy minden egyes ERP bevezetés egy sikertörténet legyen.
Ezért segítünk ügyfeleinknek abban is, hogy a saját ERP projekt csapatukat összeállítsák. Abban is segítünk, hogy a csapat élére egy olyan belső ember kerüljön akinek a vezetésével a csapat képes lesz megugrani azt a fejlődést, ami a sikeres ERP bevezetéshez szükséges.

Ha szeretnél ERP témában támogatást, új nézőpontot kapni, akkor itt tudsz jelentkezni egy koznultációra:
http://soft4biz.ro/kapcsolat

Szívesen segítünk.